Jelenlegi hely

A kormányzat kiemelten támogatja a Nemzeti Tehetség Programot

A kormány a korábbi támogatási összeget többszörösére növelve mintegy 4 milliárd forinttal támogatja 2016-tól a Nemzeti Tehetség Programot - közölte Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár Kecskeméten.

A Nemzeti Tehetség Program keretében a kormányzat 2,8 milliárd forint támogatást biztosít, amely további több mint egymilliárd forint fejlesztési forrással kiegészül - mondta az államtitkár a programot népszerűsítő roadshow első állomásán. Az eseményt Kecskemét után további hat városban rendezik meg.

 

 

Novák Katalin hangsúlyozta: a program arról szól, hogy egészen fiatal korban megtalálják a tehetségeket, felkarolják őket és hosszú távon sem engedik el a kezüket. Támogatják a családokat is, hiszen egy tehetséges gyermek óriási lehetőség, egy óriási kincs, ugyanakkor egy kedves tehertétel a család számára - fogalmazott az államtitkár.

A sajtótájékoztatón bemutatták a program védnökeit: Csemer Boglárka énekest, Erdei Zsolt ökölvívót és Rátai Dánielt, a Leonar3Do feltalálóját. Bemutatkozott továbbá három kimagasló, a program ösztöndíját már elnyert tehetség: Bényei Éve Bernadett biológus, agykutató, Pirisi Máté népzenész, és a sakkozó Gladura Benjamin, akivel Novák Katalin lejátszott egy rövid partit.

Fotó forrása: Gledura Benjamin

 

Rátai Dániel elmondása szerint a tehetségek felkutatása komplex, és rettenetesen fontos dolog. Példaként mentortársát, Erdei „Madár” Zsoltot hozta fel, akinek a meccseit minden esetben végigizgulta – és ha ő törött bordával végig tudta küzdeni a mérkőzéseit, akkor „a mi szótárunkban sem lehet jelen a szó: lehetetlen. A tehetségek rengeteget tesznek azért, hogy egy országnak előrébb tudjuk fordítani a sorsát.” 
 
Szendrő Péter professzor az eseményen emlékeztetett arra: a Nemzeti Tehetség Program olyan program, ami mindenképpen sikeresnek számít, amit senki nem kérdőjelez meg, és melyben fordulatot igazán az utóbbi évek hoztak. "Fontos, hogy Magyarország  boldog legyen – de csak akkor lesz boldog, ha boldogok a családok, és boldogok benne a gyerekek. Legyen vidám Magyarország: a civil szféra és az államigazgatás ennek érdekében pedig kitűnően működik együtt. A tehetséggondozás az a tevékenység, melynek köszönhetően sikeres lesz az ország."

A Nemzeti Tehetség Program honlapján az olvasható, alapvető cél a Magyarországon és a külhoni magyarlakta területeken a tehetségsegítés fejlesztése. A program elfogadásával az Országgyűlés 2008 és 2028 között, 20 évre kiemelt lehetőséget ad a tehetséges fiatalok hosszú távú, folyamatos és biztonságos segítésére.

A meghirdetett pályázatokra általában a köznevelésben és a felsőoktatásban, valamint a tehetséggondozásban részt vevők széles köre nyújthat be támogatási igényt, többek között köznevelési intézmények, felsőoktatási intézmények, illetve azok karai, egyesületek, alapítványok, közalapítványok, tehetségsegítő tanácsok. 2011 és 2014 között a 3,940 milliárd forint pályázati keretösszegekből összesen 2884 pályázat részesült támogatásban.

 

Forrás: www.kormany.hu; Fotó: www.ujnemzedek.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Beköszöntött a jó idő és egyre több kertben felbukkannak ismét a kerti törpék. Lehet őket szeretni, vagy kimondottan utálni, egy biztos: bizony van világnapjuk is. Garden Gnome Day, vagyis a kerti törpék világnapját ugyanis minden év június 21-én ünneplik.
Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Tudtad, hogy a  Szülők Világnapját (Global Day of Parents) június 1-jén ünneplik világszerte?
Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Miért fontos a fizikai egészség mellett a mentális egészség megőrzése, fejlesztése?
Hogyan segíthetjük a gyermekek nyelvi fejlődését?

Hogyan segíthetjük gyermekünk nyelvi fejlődését?

A téma szakértője, tudása és a széleskörű  tapasztalata alapján biztos segítője lehet a hasonló problémával küszködő gyermekeknek és szüleiknek.
Ugrás az oldal tetejére